Kettlebell

A Kettlebell vagy másnéven Girya egy tradicionális orosz vas súlyzó, ami leginkább egy olyan ágyúgolyóra hasonlít, amelyhez egy bőrönd fogantyúját erősítették. Az első Kettlebell eszközök a takarmány mérésére szolgáltak. Parasztok és mezőgazdasági munkások használták, és erejük vitán felül megnövekedett.
Idővel a tapasztalatok alapján egyre rendszerezettebb lett a használat módja. Később a Kettlebelleket párjával kezdték el használni, közéjük rúdat illesztettek, a fogantyút eltávolították, és máris megérkeztünk a manapság használt súlyzók őséhez. Tették mindezt azért, hogy versenyeket rendezhessenek. A nevet is megváltoztatták, hiszen míg az angol nyelvben a Kettlebell a súly harangnyelv alakjára utal, addig az így nyert páros súlyzókat, mivel már nem lehetett volna harangnyelvként használni, néma harangnak, tehát dumbbell-nek nevezték, és nevezik mai is angol nyelvterületen.
Oroszországban már 1913-ban elkezdtek a Kettlebell kiváló erőnlét fejlesztő hatásaival foglalkozni, de közel száz évvel ezelőtt már Amerikába is eljutott ez az eszköz, a legendás Arthur Saxon tette népszerűvé. Később az orosz majd szovjet súlyemelők, birkózók, judo vagy sambo versenyzők több generációja használta a Kettlebellt. Külön versenyei is vannak, az elsőt 1947-ben rendezték.
Nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik, aki valaha próbálta már tudja, hogy az egyik legjobb eszköz és módszer az állóképesség és az erő növelésére. Fontos azonban megérteni, hogy a Kettlebell nem más mint egy eszköz, amely mögött egy korszerű és tudományosan felépített rendszer áll, az RKC. Az RKC filozófiája szerint a Kettlebell edzés a következőkhöz segíti használóját: egészség, kiváló fizikai képességek, jó kinézet. Sajnos manapság a sorrend felborult, és az elsődleges az izmos testalkat lett. Ez a Kettlebell edzés természetes hozadéka és nem elsőrendű célja.

A kettlebelles alak

Az orosz kettlebell nem Barbi és Ken játékszere, nem való azoknak, akik különálló izmok kollekciójára törekszenek. A kettlebell olyan, az antik szobrokhoz hasonló izomzatot farag, amiről messziről látszik a használhatóság: széles vállak párnás mellkas nélkül, kötegekben kidomborodó hátizmok, acélos felkar, inas-eres alkar, karcsú derék, kockás has és erős combok, amelyek azonban nem súrlódnak össze, mint általában azoké, akik sokat guggolnak. A kettlebell letakarítja rólad a felesleges zsírt a diéta vagy az aerobic megaláztatásai nélkül is, nem ritka a heti 1% testzsírcsökkenés. Ha túlsúlyos vagy, le fogsz fogyni. Ha sovány vagy, meg fogsz izmosodni. Voropajev (1997), miután felmérést végzett a legjobb orosz girjevikek körében, megállapította, hogy azok 21,2%-ánál testsúlynövekedés volt megfigyelhető az edzések megkezdése után, és 21,2%-uknál (nem elírás, valóban ugyanaz az érték), főleg a nehézsúlyúaknál, testsúlycsökkenés. Az orosz kettlebell kiváló eszköz a testkompozíció optimalizálására, függetlenül attól, melyik véglet felől indulunk el.

%d blogger ezt kedveli: